Pápaiak

"Pápára mindig hazajövünk" - kovásznai diákok Pápán

Hétfőn érkezett Pápára Kovásznáról 13 diák és 4 kísérő, akik egy hetet töltenek el városunkban és a környéken. A résztvevők a Pápai Gróf Esterházy Károly Múzeum Örök Barokk című pályázata keretében múzeumpedagógiai foglalkozásokon keresztül ismerkedhetnek meg a barokk világgal és a kastéllyal.  Simon István, a kovásznai Kőrösi Csoma Líceum igazgatója úgy fogalmazott, Pápára már hazajönnek.

Simon István: Együtt ünnepelünk testvéreinkkel

Pápa erdélyi testvérvárosa, Kovászna önkormányzati képviselője mondott beszédet a tegnap esti városi megemlékezésen, Államalapító Szent István ünnepén. A kovásznai iskolaigazgató tizenhét diákkal tartózkodik Pápán a város meghívásának eleget téve, ünnepi beszéd mondására Áldozó Tamás polgármester kérte fel az intézményvezetőt. Simon István az ünnepség előtt elmesélte, Kovásznán katolikus közösség él, védőszentje Szent István, tehát a búcsú ünnepe is augusztus 20-a, az államalapításnak emléket állító ünnepet pedig a Perkő-tetői Szent István kápolnában tartják.

Sziklára és hitre épített állam – Az államalapításra emlékezett a város

– Államalapító Szent István királyunk személyre szóló üzenetét így fogalmaznám meg: minden nap mindannyian cselekedjünk egy jó tettet. Ha ez megtörténik, akkor a világunk is jobbá válik – többek között ezt a gondolatot emelte ki ünnepi beszédében Simon István, kovásznai testvérvárosunk önkormányzati képviselője és iskolaigazgatója kedd este az augusztus 20-ai megemlékezésen.

Folklór program a Fő téren

Pápai Folklór Forgatag címmel az államalapítás alkalmából szervezett programot a Fő térre a Tánc-Lánc Alapítvány a Pápa városközpont funkcióbővítő rehabilitációja című európai uniós projekt keretében. A rendezvény a hűvös, szeles időjárás ellenére is sok érdeklődőt vonzott. A pápai közönség számára már nem újkeletű a program, hiszen hétről hétre benépesül a tér szombaton, s más és más egyesületek, csoportok színesítik a nyári hétvégéket. Ma délután a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskolájának csoportjai, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ Vadvirág néptáncegyüttese és az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Sindő népzenekara léptek színpadra.  

Lovasok a megújuló Fő téren

Múlt és jelen, hagyományőrzés és sport találkozott ma délután a Fő téren szervezett lovas programon. A Pápai lovasok a Fő téren címet viselő rendezvény a Pápa városközpont funkcióbővítő rehabilitációja című európai uniós projekt részeként valósult meg. Az izgalmas bemutatókkal, előadásokkal és kiállítással fűszerezett programot a Pápai Lovas Club szervezte.  A nagy múltú sportklub 47. évébe lépett, de korántsem jellemző rá a sokéves fásultság, sőt. A lószerető embereket, lovasokat, versenyzőket összefogó klub vezetése fiatalos lendülettel igyekszik minél több érdeklődőt megnyerni e nemes sportnak, hobbinak. E célok mentén szervezték a mai programot is: egyrészről bemutatkozott a sokéves múltra visszatekintő klub, másrészről pedig toborzó jelleget is öltött, hiszen nem titkolt cél, hogy minél több fiatal hódoljon a lovaglás szenvedélyének – tudtuk meg Tóth Kálmántól, a Pápai Lovas Club elnökétől.

Állami ünnep és művészet – Az államalapításra emlékeztek Tapolcafőn

Hangversennyel és kiállítással színesített ünnepséggel emlékeztek meg az államalapításról Tapolcafőn a helyi református templomban hétfőn kora este. A szép számban egybegyűlteket Apostol Pál református lelkész köszöntötte, majd a Himnusz dallamai után dr. Hermann István önkormányzati képviselő osztotta meg gondolatait az egyik legrégebbi magyar ünnepnapról. Augusztus 20. államalapító Szent István király ünnepe, a keresztény magyar államalapítás és a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.

Fényárban úszik a Nagytemplom

Akik az elmúlt napokban sötétedéskor jártak a belvárosban már láthatták a Fő tér díszvilágítását. A kivitelezők múlt csütörtökön este állították be a reflektorokat, melyek a Nagytemplom épületét és a jégpályát borítják fénybe. Az esti pompáról negyvennégy reflektor gondoskodik, ebből huszonhat a keskenysugárzó és tizennyolc a szélessugárzó, ezek fehér és sárga fénye világítja meg a belváros emblematikus épületét és a megújuló teret.

Igazi sikertörténet a pápai rendezésű X. Hungarian Baja

Vasárnap újabb két szelektív szakasszal zárult a jubileumi Hungarian Baja Terep-rally Világkupa futam. Az előre nem tervezett erdészeti munkálatok és a száraz idő tűzveszélyessége miatt a rendezők törölték a vasárnapi különleges szakasz egyik részét, ennek ellenére is volt bőven látnivaló. A mezőny Tapolcafőről rajtolt és mivel ez volt a verseny utolsó napja 122 kilométer után ma győzteseket is hirdettek. A magabiztosan autózó Joan Roma a beszámolók szerint kis híján egy, a pályára tévedt személyautóval ütközött, szerencsére a rutinos pilóta el tudta kerülni a balesetet, folytatta a versenyt és végül meg is nyerte. Mögötte a második helyet 42 másodperces hátrányt összeszedve csapattársa, a lengyel Krzysztof Holowczyc szerezte meg, a dobogóra Toyotával a Coffaro, Meneses duó állhatott fel, a legjobb magyar egység az ötödik helyen záró Lónyai Pál - Nyeste Róbert kettős lett. 

A pápai hősökre emlékeztek

Az Ejtőernyős emlékműnél kezdődött a Pápa Város Önkormányzata és a Pápai Huszáregyesület által szervezett hősök napi megemlékezés. Az emlékünnepségen részt vett Unger Tamás alpolgármester, Rádi Róbert, a Polgármesteri Kabinet vezetője, a képviselő-testület tagjai, Gangler László, a MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka és Frank Rombouts, a Nehéz Légiszállító Ezred parancsnoka. A Vitéz Bertalan Árpád Honvéd Ejtőernyős Ezred és Szállítórepülő Század tiszteletére állított emlékműnél tartott rendezvény Nagyváradi József szavalatával kezdődött, az előadó Völgyi József: Az ejtőernyősök emléke című versét tolmácsolta a megjelenteknek. A programon Huszár János mondott emlékbeszédet.

A kerámia bűvöletében

„Az igazi fazekas nem szépít: hagyja, hogy minden tárgy megmutatkozzon a maga természetes szépségében, s ami dísz rákerül, csak ajándék a vásárlónak. A fazekas teremt, a tárgy birtokosa pedig részesévé válik a teremtésnek…” - ez volt a kiállítás egyik mottója Berta István megfogalmazásában. Tegnap délután a Kékfestő Múzeumban nyílt időszaki kiállítás, A kerámia bűvöletében címmel a Pápa környékén dolgozó fazekasok csodálatos munkáiból. 

Oldalak

Vissza az eredeti megjelenésre