Türelem, következetesség és empátia - Nyugdíjba vonul Egyházi Viktorné, a Munkácsy-iskola korábbi igazgatója

Szeptembertől új igazgatója van a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolának. Egyházi Viktorné több mint 40 évet töltött el a pedagógusi pályán, ebből 13 évig igazgatóhelyettes, egy évig megbízott, majd 17 évig kinevezett igazgatóként tevékenykedett a Munkácsy-iskola élén. A földrajz-biológia szakos diplomával végzett pedagógus munkáját a közelmúltban több rangos díjjal is elismerték. Egyházi Viktorné szeptembertől felmentési idejét tölti, majd 2014 áprilisától vonul nyugdíjba. A Munkácsy-iskola igazgatói állására a korábbi igazgatóhelyettest, Megyeriné Borsó Évát nevezték ki.
- 1976-ban földrajz-biológia szakos diplomával került a Munkácsy-iskola pedagógus közösségébe, majd nyolc éven keresztül napközis nevelőként tevékenykedett. Így kezdődött. Mennyire volt nehéz a kezdet, hogy indult a pedagógusi pályája? 
- Örömmel kezdtem meg munkámat a tókerti iskolában, a nyolc év alatt egy ideig szülési szabadságon voltam, majd az első fordulópontot az jelentette, amikor osztályt kaptam. Két évig vittem az osztályomat, nagyon boldog voltam, remek osztályközösség volt. És akkor – égből a villámcsapásként – ért a felkérés, hogy legyek igazgatóhelyettes. Tóth Kálmán igazgató úr volt az, aki meghatározta, előkészítette a pályámat. Türelmes volt és segítőkész. Hamar beledobott a mélyvízbe, hiszen órarendet kellett készítenem. Koch Nándor igazgatóhelyettes úrtól már láttam, hogyan kell elkezdeni a féléves órarend összeállítását, de a befejezést nem tudtam elsajátítani, mert otthon készítette. Izgalmas volt, nagy hévvel kezdtem az összeállítását, de végül péntekre se diáknak, se nevelőnek nem maradt óra. Újra kellett kezdenem, akkor már besegített a család is és két-három hét alatt elkészült a csodaórarend – emlékezett vissza nevetve Egyházi Viktorné – Aztán hamar kaptam olyan feladatokat, melyek komoly szakmai körültekintést igényeltek, de mindig kaptam útravalót is igazgató úrtól – tette hozzá a korábbi igazgató. 

- Akkor talán méltán nevezhetjük Tóth Kálmán igazgató urat példaképének. Mi mindent lehetett tőle tanulni?
- Türelmet. Nagyon fontos a türelem és a következetesség. Amit az ember elgondolt, azt vigye végig. Fontos, hogy megfontoltan, átgondoltan döntsünk, inkább számoljunk tízig, s úgy hozzuk meg a döntést. Aztán empátia is kell. Nem lehet parancsolva irányítani, meg kell hallgatni a kollégákat. Ezenkívül igazgató úrnak rendkívül jó pedagógiai érzéke volt. Nagyon jól bánt a gyerekekkel. Egy szál krétával csodákat tudott művelni történelem órán. Ezt is el lehetett tőle sajátítani. 

- Az intézmény az utóbbi évtizedekben komoly fejlődésen ment keresztül. Nemcsak az infrastruktúra, hanem az oktató-nevelő munka színvonala is sokat fejlődött. 
- Mindig arra törekedtem, hogy a feltételeket biztosítsam a zavartalan működéshez. Az iskola rendelkezzen a korszerű eszközökkel, a kollégák ki tudjanak teljesedni. És ebben szerintem élen jártunk. Az utolsó három-négy év sok változást és feladatot hozott. A nyertes pályázattal nemcsak az iskola épülete újult meg, hanem a projekt meghozta a szakmai megújulást is. Látványos változáson ment át az intézmény és lendületet is adott az iskolának.

- Az Ön pályájának méltó befejezése, hogy a 75. évfordulót együtt ünnepelhette a közösséggel. Mit jelentett ez az Ön számára?
- Tartottam a jubileumtól, de az intézményvezetéssel konzultálva úgy döntöttünk, hogy zárásként lebonyolítjuk, hiszen jubileummal kezdeni a tanévet nagyon nehéz. Nos, igen. Felépült az iskola, helyére került minden eszköz, szakmailag a kollégák megújultak. Egy igazgató nem kívánhat ennél szebb befejezést, hogy még a 75 éves jubileumot is le tudta vezényelni. 

- Pedagógiai munkáját két rangos díjjal is elismerték a közelmúltban. Lelkiismeretes tevékenységéért Németh László-díjban és Pro Publico-díjban részesült. 
- Én szerettem meghallgatni a kollégákat, hiszen közülük egy voltam. Hogy éppen én lettem igazgatóhelyettes, aztán pedig igazgató, az egy dolog. Egy iskola csak akkor sikeres, ha a pedagógusok közösen építik fel annak szellemét és dolgoznak együtt. A kitüntetésekkel is úgy vagyok, hogy mindez az iskola elismerése. Amit tettünk, mint iskola tettük. A díjak a tantestületnek szólnak, az igazgató csak átvette. Nyilván nagy megtiszteltetés, mert kevés igazgató mondhatja el magáról, hogy két ilyen rangos kitüntetéssel ismerték el munkáját. De azt gondolom, hogy ez az iskola érdeme és az iskola hírneve hozta ezt meg. 

- Hogy folytatódnak a következő hónapok, évek? Mi minden kerülhet most előtérbe?
- Két unokám idejár, rajtuk keresztül továbbra is követhetem az iskolában zajló eseményeket. Most a család kerül előtérbe, akik eddig hűségesen szolgáltak, segítettek. Most én fogok rajtuk segíteni. Szeretek kertészkedni, kézimunkázni, a beszámolók és jogszabályok helyett előkerülhet egy-egy jó könyv, kirándulhatunk kedvünkre...csendes nyugdíjas évek következnek – zárta gondolatait a Munkácsy-iskola korábbi igazgatója.

Vissza az eredeti megjelenésre