A kultúra ünnepe – Elkezdődött az Őszi Dionüszia

Második felvonásához érkezett a tavaly életre hívott Őszi Dionüszia. Az alternatív alkotóközösségek találkozójaként definiált rendezvény 2013-as változata szakmai konferenciával indult szerda délelőtt. A Teleszterion Színházi Műhely, valamint a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ (JMSZK) közös gyermekeként megszületett, számos kísérőprogrammal színesített ötnapos színházi fesztivál egyből nagy sikert aratott, így a folytatás nem lehetett kérdéses.Szeptember 18. és 22. között a színház, a színházi nevelés, a képzőművészet, a street art, illetve a zene jeles képviselői töltik meg élettel a II. Őszi Dionüsziát. A nyitónap központi témáját a fiatalokkal történő problémamegoldás jelentette – a JMSZK színházépületében ehhez kapcsolódóan vehettek részt előadásokon, drámapedagógiai foglalkozásokon az érdeklődők.
A fesztivál nyitórendezvényén dr. Baloghné Uracs Marianna, a JMSZK intézményvezető-helyettese köszöntötte a szakmai konferencia résztvevőit. – Egyre nehezedő, komplikálódó világunkban különösen fontos a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozás. Sokan tapasztaljuk, hogy a régi módszerekkel már nem mindig lehet megszólítania a gyerekeket, olykor nehézkes a felmerülő problémák kezelése. Ezért aztán mindenki a maga területén igyekszik olyan új utakat, kreatív lehetőségeket keresni, amelyek elvezetnek a gyerekekhez. Többek között ebben szeretnénk segítséget nyújtani az Őszi Dionüszia keretein belül – fogalmazott dr. Baloghné Uracs Marianna.
Rádi Róbert, a polgármesteri hivatal kabinetvezetője a megnyitón sokszínűnek, izgalmasnak, valamint formabontónak nevezte az elstartoló fesztivált, amely reményei szerint legalább olyan sikeres és népszerű lesz, mint amilyen a tavalyi volt. Ezt követően dr. Németh János, a Nemzeti Művelődési Intézet Stratégiai és Fejlesztési Főosztályának vezetője szólt az egybegyűltekhez, aki beszédében kiemelte: a pápai közművelődésben mintaszerű rendszer szerveződött az elmúlt évtizedekben.

Az Őszi Dionüszia vasárnap estig változatos programokkal várja a kultúra iránt fogékony közönséget. Holnap délután a színjátszók napját rendezik a JMSZK-ban, míg 21 órától a Ribillio Andante Jazz Quartett ad koncertet az Erzsébet ligetben.

Címkék: 
Vissza az eredeti megjelenésre