A kábítószer-használat manapság orosz rulett – Dr. Zacher Gábor előadása a könyvtárban

Ahogy mondani szokták, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a Jókai Mór Városi Könyvtár zsúfolásig megtelt olvasótermében szerda délután, ahol dr. Zacher Gábor toxikológus tartott előadást. A neves szakember a toxikológia történetébe, rejtelmeibe kalauzolta el a hallgatóságát, miközben számos érdekes információval és hasznos tudnivalóval szolgált a jelenlévők számára.Mint mondta, a természetben előforduló toxikus anyagok, és ebből kifolyólag a mérgezések tünetei semmit sem változtak az évezredek alatt, ugyanakkor a diagnosztika, a különféle terápiák, az orvostudomány jelentősen előrehaladt. Hozzáfűzte, hiába fejlődik rohamosan a gyógyítás, az orvostudománytól természetesen nem várhatunk csodákat. Számos olyan méreganyag van, amik az emberi szervezetbe jutva végzetesek lehetnek, ha a mérgezést elszenvedő személy későn kap orvosi kezelést.
Az előadó a prezentációja során kiemelte, a fűtési idény beköszöntével óhatatlanul megszaporodnak a szén-monoxid-mérgezések. Egyúttal rámutatott, a szén-monoxid-mérgezés veszélye ellen kizárólag a gázdetektor képes százszázalékos védelmet nyújtani, ezért egy jó minőségű készülék beszerzésén nem érdemes spórolni.
Dr. Zacher Gábor neve hallatán megkerülhetetlen kérdés a Magyarországon jelenlévő droghasználat. A téma szakértőjének elmondása szerint hazánkban a ’90-es években kezdett el teret hódítani magának a kábítószer. Persze már korábban is találkozhattunk itthon szerhasználókkal, de messze-messze nem olyan mennyiségben és rendszerességgel, mint a rendszerváltás után. Aztán megkezdődött a kábítószerek evolúciója is.
– Az elmúlt négy-öt évben legalább 300 új szer jelent meg a drogpiacon, amely így teljesen átalakult. Elárasztották a világot a dizájner drogok, miközben a heroin szinte eltűnt. Ebben az évben eddig négy olyan személyt kezeltünk az osztályunkon, aki heroin-túladagolás miatt került be hozzánk. Ezzel szemben a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején előfordult, hogy hetente húsz heroin-túladagolttal találkoztunk. Nemcsak a világunk gyorsult fel, hanem a különféle szerek jelenléte is jócskán átformálta a piacot – mondta a toxikológus, akinek a véleménye szerint a régi és az új kábítószereket nem lehet összehasonlítani a veszélyességük alapján. Az viszont megállapítható, hogy egyre bizonytalanabb, egyre nagyobb kockázatokat rejt magában a szerhasználat.
– Régebben, aki heroint vásárolt a dílerétől, nagyjából sejtette, milyen hatóanyag-tartalmú a szer. Ma egy tablettáról, egy porról nehéz megtudni, hogy mi van benne. Annyiféle szer van a piacon, hogy még a díler sem lehet tisztában mindezzel. Innentől pedig a kábítószer-használat tulajdonképpen orosz rulett – fogalmazott dr. Zacher Gábor.

Mi az a dizájner drog?
 
A dizájner drog kifejezést azokra a vegyületekre, szerekre használják, amelyeket az illegális kábítószerek kisebb módosításával állítanak elő. Ebben a formában ezek már nem szerepelnek a tiltólistán, ezáltal a törvény nem szankcionálja a forgalmazásukat, sem pedig a használatukat. Viszont a kábítószerekéhez hasonló a hatásuk. Ezeket a szereket gyakran az interneten keresztül árulják emberi fogyasztásra nem alkalmas anyagokként. Általában növényvédőszernek, növényi tápsónak, fürdősónak, vagy éppen füstölőnek, illatosítónak álcázzák a dizájner drogokat.
 
A szakemberek egybehangzó véleménye szerint a dizájner drogok legnagyobb veszélye, hogy a fogyasztók nem tudják, milyen anyagokkal kerülnek kapcsolatba, és mivel ezek teljesen új vegyületek, az emberi szervezetre, pszichére gyakorolt hatásuk is ismeretlen, kiszámíthatatlan. Sokszor a megfelelő dózisról sincs tudomása a használónak, így könnyen bekövetkezhet a túladagolás. A kockázatot fokozza, hogy a kábítószert előállító illegális laborokban a sterilitás, az anyag tisztasága és minősége sokadrangú kérdés.
 
A Drogriporter nevű internetes oldal szerint Magyarországon az ezredforduló környékén jelentek meg a kémiai úton kreált dizájner drogok, míg a hazai sajtó csak a mefedron nevű szer (ismertebb nevén: kati) piachódításával kapcsolatban, a 2009-es év vége felé használta először ezt a kifejezést. Akkoriban ért a csúcsra mefedron, és az ecstasyt leváltva immár a drogfogyasztó fiatalok közkedvelt partikellékének számított egészen 2011 januárjáig, amikor is illegálisnak nyilvánították. A Nemzeti Drog Fókuszpont korábbi, a magyarországi kábítószerhelyzetről írt jelentéséből is kiderül, mostanra teljesen átrendeződött a kábítószerpiac: többek között eltűnt az ecstasy és a hírhedt heroin, a helyüket pedig a dizájner drogok, illetve az amfetaminok vették át.
 
A dizájner drogok elleni küzdelmet nehezíti, hogy a kábítószereket előállító zugvegyészek néhány lépéssel mindig a hatóságok előtt járnak: amint tiltólistára kerül egy szer, annak a molekuláin rögtön módosítanak egy kicsit. Így hamar előállítanak egy kábítószer hatású újabb vegyületet, amit már nem tilt a törvény. Egy-egy anyag esetében gyakorlatilag számtalan kémiai variáció alkotható meg.

 

Vissza az eredeti megjelenésre