Pápaiak

Pályakezdők foglalkoztatását elősegítő munkaerő-piaci program

A Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, valamint a Budapest Fővárosi és Megyei Kormányhivatalok Munkaügyi Központjainak együttműködésével „Első munkahely garancia” néven központi munkaerő-piaci programot indított a pályakezdő fiatal álláskeresők munkaerő-piaci helyzetének előmozdítása, javítása érdekében.

Iskolaigazgató részvételével folytatódott a Kiliáni beszélgetések

Horváth Attila, a Weöres Sándor Általános Iskola igazgatója volt a nyári szünetet követően ma délután folytatódó Kiliáni beszélgetések aktuális vendége. A rendezvénysorozat évadnyitó alkalma a korábbiakhoz hasonlóan kötetlen, jó hangulatú beszélgetést eredményezett a Szent József-kápolna és közösségi házban.

"Mindig csak azt csinálom, amihez kedvem van. Hogy ez találkozik a közönség ízlésével, az rendkívül szerencsés dolog" – Zorán őszi turnéja Pápán

Teltház tapsolt a méltán népszerű énekes-gitárosnak, a Kossuth és Liszt Ferenc-díjas előadóművésznek, Zoránnak ma este. A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ szervezésében megvalósult rendezvényen Zorán magával ragadó koncertet adott a Református templomban, utánozhatatlan stílusával és előadásmódjával szinte elbűvölte a közönséget. A koncerten az énekes-gitáros régebbi és újabb dalait egyaránt élvezhette a publikum, és természetesen felcsendültek a legnagyobb slágerek, ahogy Zorán mondja, a kihagyhatatlan dalok is. 

Érkeznek a szemétdíj számlák

A napokban minden háztartásba megérkeznek a harmadik és negyedik negyedéves hulladék-kezelési számlák, így hosszú csúszás után helyreáll a díjfizetési rend a Közszolg Kft-nél. A késedelmes számlakibocsátásnak több oka is volt az elmúlt hónapokban, így lehet, hogy még a júliusi díjat sem tudták kifizetni a lakosok. Az első csúszás az új – csökkentett - díjak megállapításakor keletkezett, hiszen a kormány döntése értelmében 2013. július 1-jétől a szemétszállítási díjra is érvényesíteni kellett a rezsicsökkentést. 

Fizetési haladék januárig – csődegyezségi tárgyalás a Pápai Hús hitelezőivel

Újabb hitelezői egyeztetést tartott a Pápai Hús 1913 Kft. „cs.a.” a cég hitelezőivel. A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központba összehívott tárgyaláson a 363 meghívott közel 80 százaléka megjelent, az egyeztetés nyugodt hangnemben zajlott, eredményét pedig úgy értékelte Uzsoky András ügyvezető igazgató, hogy ez újabb kis lépés lehet a cég helyzetének megoldása felé.

Sikeresek voltak az idei könyvtári napok

Az Országos Könyvári Napok keretein belül számos színes program várta egész héten az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtárban. A rendezvény zárónapján, Könyves Vasárnapon, vagyis a megbocsájtás napján a könyvtár rendkívüli nyitva tartással, programokkal, sokféle meglepetéssel várt minden korosztályt. Kerekítő címmel baba-mama foglalkozásra invitálták az anyukákat és csemetéiket. Az ölbeli játékokból álló foglalkozást Sz. Farkas Veronika tartotta.

Nagyobb rendőri jelenlét a városközpontban

Szeptember elejétől új stratégia szerint biztosítja a közrendet a belvárosban a Pápai Rendőrkapitányság.  A megerősített rendőri jelenlétet – tán szokatlannak tűnő módon – pont egy sikeres és gyors felderítést követően rendelte el Szappan Csaba rendőrkapitány, lakossági észrevétel alapján. 

Felszentelték a Hódoska majorban álló keresztet

A Szent Anna Plébánia állíttatta azt a keresztet, amelyet ma délután áldott meg ünnepélyes keretek között dr. Márfi Gyula érsek a Hódoska majorban. 

Megnyílt a NYITOK

Az országban elsőként adták át városunkban a Nyitott Tanulási Központot tegnap délután. 

Tradíció és innováció - IX. Órakiállítás és börze

Hagyomány és innováció, tradíciók és divatos trendek, ritkaságok és népszerű darabok találkoznak egymással a IX. Órakiállításon és börzén. Az óraszerkezetek sokfélesége jellemzi évről évre a pápai tárlatot, melyen az időmérők szerelmesei minden bizonnyal idén is megtalálják a számukra különleges darabokat. 

Oldalak

Vissza az eredeti megjelenésre