Kultúra / Sport

Tűzről pattant alkotások – Lázár Imola kiállítása a Pedagógus Művelődési Házban

Lázár Imola képző- és iparművész tűzzománc képekből álló kiállítása nyílt meg a Pedagógus Művelődési Házban ma délután a Pápai Örmény Nemzetiségi Önkormányzat (PÖNÖ) idei első rendezvényének keretein belül.

A Tűzoltóság nyerte idén a Télutó Kupát

18. alkalommal rendezték meg a városban működő közszolgálati szférában dolgozók számára a Télutó Kupa Labdarúgó Teremtornát. Idén nyolc csapat nevezett a tornára, melyeket két négyes csoportba sorsoltak, ahonnan a legjobb négy gárda kerülhetett az elődöntőbe. 

Változatos programok a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvényein

A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ minden évben csatlakozik a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű országos programsorozathoz.. Így tesz idén is, hiszen február 8-10. között több program is várja az érdeklődőket, minden korosztályt megszólítva. Dr. Baloghné Uracs Marianna érdeklődésünkre elmondta, az országos rendezvény célja számukra is rendkívül fontos, hiszen a lényeg, hogy a közművelődési intézmények megmutathassák saját tevékenységüket, kinyissák a házakat és bemutassák mindazt a szellemi, kulturális örökséget, amelynek ápolásán dolgoznak. 

Pápai fiatalok fogtak össze a kovásznai gyermekotthon megsegítéséért

Nem sok példát láthatunk a városban arra, amikor ifjú titánok jótékonysági rendezvényt szerveznek egy-egy nemes cél érdekében. Időről időre beszámolhatunk hasonló akciókról, de lássuk be, a fiatal generációkat nem különösebben érdekli adott esetben nehéz sorsú gyermekek boldogulása. Másként van ezzel a Gopher Head és a Corvus zenekar, amelyek tagjai Varga Patrik ötlete nyomán elhatározták, hogy az egyik belvárosi szórakozóhelyen jótékony céllal lépnek a közönség elé.

Becsüljük, ismerjük és ismertessük értékeinket! – A magyar kultúrát ünnepelte a város

Az idei évben Mészárosné Oláh Judit, a Pedagógus Művelődési Ház gondnoka, közösségszervezője, valamint a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete részesült Pro Cultura Díszoklevélben. A díjakat A magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepség keretein belül adták át a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban kedden este.

Címvédés a Pápa Kupán

23. alkalommal rendezték meg városunkban a nemzetközi serdülő teremlabdarúgó tornát, vagyis a Pápa Kupát. Idén is két csoportban négy-négy alakulat mérkőzött meg egymással, az A jelűbe a házigazda Pápai Egyesített Labdarúgó Club mellett a német Leinefelde, Kovászna (Erdély) és Veszprém került, a B jelűben a címvédő Losonc (Felvidék), az öt alkalommal győztes Schwetzingen, Barót (Erdély) és Tapolca nézett egymással farkasszemet.

Szombaton rendezik a Pápa Kupát

Január 12-én 9 órától öt határon túli és három magyar csapat lép a Sportcsarnok küzdőterére, hogy eldöntse, 2013-ban kihez kerül a kupa. A XXIII. Pápa Kupán az A csoportba a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U-16-os gárdája mellett Leinefelde (Németország), Kovászna (Románia, Erdély), valamint az I. Futsal Club Veszprém került, a B jelű kvartettbe Schwetzingen-t (Németország), a TIAC-Honvéd VSE Tapolcát, Losoncot (Szlovákia, Felvidék), és Barótot (Románia, Erdély) sorsolták.

Megdőlt a tavalyi nevezési rekord a szilveszteri futáson

A tavalyi évben 235-en vettek részt az óév utolsó sportrendezvényén, a szilveszteri futáson. Idén – talán a jó a jó időnek is köszönhetően – újabb csúcsot állított be a mezőny, hiszen öt korcsoportban közel 250-en húztak futócipőt. Ahogy 2011 szilveszterén, idén is a rendezvényt a Hét Csillag Kulturális és Sport Egyesület ostormenete vezette fel. 

Szilveszteri futóversenyre várják a jelentkezőket

A Pápai Többcélú Kistérségi Társulás Sportigazgatása és Városi Diáksport Bizottság ebben az esztendőben is megrendezi a nagy hagyományokkal rendelkező Szilveszteri futást. A verseny célja a sportolási lehetőség biztosítása valamint szilveszter napján az óév sporttal való búcsúztatása. A verseny december 31-én 14:30-kor indul a Fő térről, nevezni a helyszínen a verseny napján lehet 13:45 és 14:25 között. 

Babakiállítás a Somogyi Galériában

Magyar és sváb népviseletbe öltözött, thaiföldi és maláj nemzetiségű, porcelán velencei álarc figura és műanyag karakterbabák sokasága látható mától a Somogyi Galériában a babakiállítás keretein belül. A tárlat a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében jött létre. 

Oldalak

Vissza az eredeti megjelenésre