A város művelődésének szolgálatában - 120 éves a Jókai Kör

„A nemzeti művelődési kifejtése, ápolása, terjesztése és a társas élet emelése..” - ez volt a célja kezdetben és ez ma is a Pápai Jókai Kör ténykedésének, amely egyesület már 120 esztendeje szerves része a város kulturális vérkeringésének. A tagok és a meghívott vendégek ünnepélyes keretek között emlékeztek az évszázados múltú szervezet fennállására szeptember 20-án este. 

A Városházán tartott ünnepségen adták át az örökös és tiszteletbeli tagoknak járó kitüntetéseket is. A rendezvény fővédnöke dr. Áldozó Tamás polgármester volt.
A rendezvény kapcsán Veszpréminé Turtsányi Valéria elmondta, a Jókai Kör közösségteremtő programjaival méltó helyet képvisel a város kulturális életében, és így lesz ez a jövőben is. A kör elnöke elmondta, az egyesület lehetőséget biztosít a művelődni vágyóknak, az irodalombarátoknak a régmúlt és a mai kor irodalmának megismerésére, és esélyt ad a pályakezdő művészeknek a bemutatkozásra. Veszrpéminé Turtsányi Valéria hozzátette, legfontosabb feladatuk a Jókai-hagyományok és -kultusz ápolása, irodalmi hagyatékának megismertetése az érdeklődőkkel.

A kör történelmi viharokkal tűzdelt 120 esztendőt tudhat maga mögött. Bár többször újjáalakult, tevékenysége töretlen a város kulturális életében, szolgálja a pápaiak művelődni vágyását, és ápolja a hagyományokat – fogalmazott köszöntőjében a Jókai Kör elnöke.

Az ünnepi rendezvényen Áldozó Tamás is köszöntötte a megjelenteket. A polgármester tolmácsolta dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő jókívánságait, majd arról beszélt: fontos, hogy a hagyományok és az értékek újra és újra megélhetőek legyenek. Ehhez egy-egy ember kevés. Ezeket a hagyományokat szervezeteknek kell megidézni. Az a tevékenység, melyet a Jókai Kör folytat, rendkívül fontos – emelte ki a polgármester, majd örömét fejezte a tekintetben is, hogy az ünnepi rendezvényt az 1823-ban is Városházának épített épületben tartották, hiszen nagy valószínűséggel itt még Jókai Mór is megfordulhatott.

A Jókai Kör 120 évéből Huszár János Bél Mátyás-díjas helytörténész adott ízelítőt. A kör egykori titkára beszélt a szervezet megalakulásának előzményeiről, a kezdetekről, a két világháború sújtotta helyzetről, a kör tevékenységének szüneteléséről, majd újjáalakulásáról. A helytörténész említést tett a Jókai Kör neves tagjairól és vezetőiről is, melyek közt ott volt például Darányi Ignác, Mikszáth Kálmán, Kapossy Lúcián vagy Wekerle Sándor.

A köszöntő szavakat zenés, irodalmi és dalos összeállítás követte. A gondosan felépített műsorban közreműködött az Erkel-kórus, a Jókai Kör Irodalmi Önképzőköre, és Pápa Város Fúvószenekara. Ez utóbbi művészeti csoport Gáti Zoltán két művével örvendeztette meg a közönséget. A pápai zeneszerzőtől, aki egyúttal az egykori Jókai Kör zeneszakosztályának vezetője is volt, a Szabadságinduló és a II. Magyar nyitány csendült fel.

Az ünnepi alkalmon adták át a Jókai Kör örökös és tiszteletbeli tagjának járó díjat, valamint az A. Tóth Sándor Alapítvány által alapított bronzérem-kitüntetést, melyet a Magyar Lovagrend Tisztikeresztjével elismert dr. Tóth Gábor adott át. Előbbit Bódi Lászlóné, utóbbit Huszár János helytörténész érdemelte ki.

Címkék: 
Vissza az eredeti megjelenésre