Új helyszínen a Szigeti veszedelem bemutatója

Gőzerővel folyik a munka a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ Pápai Forgatag című uniós projektjében, azon belül is a Barokk Forgatag névre keresztelt programelemben. Amint arról már hírportálunk is beszámolt, a számos művészeti ág összedolgozásával zajló kezdeményezés csúcspontjaként június 13-án nagyszabású összművészeti bemutatót tartanak, mégpedig az Erzsébet ligetben. 

A látványosnak ígérkező, nem mindennapi produkció az eredeti tervek szerint a szabadtéri színpadon lett volna, azonban mivel hamarosan építési területté válik az Esterházy-kastély és környéke, más helyszínt kellett találni az előadásnak.
A projekt résztvevői a Szigeti veszedelem címet viselő összművészeti bemutatóval kapcsolatos egyik megbeszélésüket kedden délután tartották a JMSZK színházépületében. Az eseményen részt vett többek között dr. Baloghné Uracs Marianna, a JMSZK intézményvezető-helyettese, Tompa Péterné Tóth Katalin projektmenedzser, a JMSZK művelődésszervezője, valamint Komáromi Sándor, a Szigeti veszedelem rendezője.
Komáromi Sándortól megtudtuk, a projekt elindulása óta folyamatosan zajlanak az egyeztetések a csoportokkal, a résztvevőkkel. – Az Erzsébet ligetben lesz a bemutató. Itt felépítünk egy nagy nézőteret, egy szabadtéri színpadot, és nem hiányozhatnak majd a szükséges takarások sem, tehát tulajdonképpen kialakítjuk arénaszerűen a magunk kis színházi világát – tekintett előre a rendező.
A produkció és a munka mértékét szemléltetve elmondta, az előadás közel 300 gyerek, csaknem 30 csoportvezető, valamint színészek, szövegmondók, egyéb közreműködők, illetve a Teleszterion Színházi Műhely tagjainak közreműködésével készül el.
– Egy közös dramaturgiai íven futó előadást igyekszünk színpadra állítani mindazokkal, akik vállalták, hogy civil szervezetükkel, csoportjukkal, egyéni teljesítményükkel megmutatják magukat. A közös dramaturgiai ívet Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című műve adja. Az én feladatom a rengeteg mozaikdarabkából egy nagy egész összekovácsolása úgy, hogy az színházi szempontból megállja a helyét és élvezhető legyen – tájékoztatott Komáromi Sándor, aki ezt a produkciót egészen különlegesnek nevezte.
– Fontosnak tartom, hogy ezen az összművészeti bemutatón keresztül is demonstráljuk, a kultúra és a művészet alkalmas közösségek nagyszabású összekovácsolására. Emellett régóta szeretném kipróbálni magam egy olyan produkcióban, ami a megszokottnál jóval nagyobb lélegzetvételű munkáról szól, és úgy gondolom, ez valóban létszám lesz a javából – fűzte hozzá egy mosoly kíséretében.

forrás: papa-ma.hu

Vissza az eredeti megjelenésre