Prózamondó verseny a Weöres-hét keretében

Egy időben két megmérettetés is várta a diákokat ma délután a Weöres Sándor Általános Iskolában. Az Ökoiskolák Találkozója keretében megrendezett ökovetélkedő mellett ma tartották azt a városi prózamondó versenyt is, melyet még az intézmény jogelődje, a Jókai-iskola szervezett, s amelyet a Weöres Sándor Általános Iskola – a hagyományt megőrizve – minden évben meghirdet.

Négy kategóriában zajlott a megmérettetés, melyre szinte minden pápai, általános iskolai képzést folytató oktatási intézményből érkeztek diákok, közel negyvenen. A prózamondó versenyt rendszerint a Weöres-hét keretében tartják, s így tettek ebben az évben is.

A négy kategóriában, az 1-2., 3-4., 5-6. és 7-8. osztályosok számára meghirdetett versenyre szabadon választott alkotással érkeztek a diákok. Ki-ki az életkorának és érdeklődési körének megfelelő prózát hozott a vetélkedőre. A választott alkotások között jobbára mai írók szellemi termékei szerepeltek, de nem maradt ki a sorból például az örök klasszikus, Lázár Ervin sem. A felsős munkaközösség vezetője, Gőgös Zoltánné elmondta, fontos, hogy az adott mű mind életkorban, mind a téma tekintetében passzoljon a gyermekhez, hiszen a zsűri az értékelésnél ezt is figyelembe veszi, ezenkívül természetesen nagy hangsúlyt helyeznek az előadásmódra. A szervező pedagógus kiemelte, az előadások bírálatánál szempont volt az is, hogy a diákok azonosuljanak az általuk választott prózával, át tudják élni azt, és maradandó élményt nyújtsanak a hallgatóságnak.

Az alsósok versenyében Vékony Judit, a Türr István Gimnázium tanára, Szalai Imréné nyugalmazott pedagógus és a Teleszterion Színházi Műhely egyik képviselője értékelte a gyerekeket. A felsősök kategóriájában Bognár József nyugalmazott pedagógus, Gosztola István versmondó és Komáromi Sándor, a Teleszterion Színházi Műhely művészeti vezetője mondott bírálatot a diákok teljesítményéről. 
A legjobbak könyvutalványban részesültek. 

PRÓZAMONDÓ VERSENY EREDMÉNYEI
Alsó tagozat

1.és 2. osztályosok
I. Petrákovics Ábel Csaba  Tarczy
II. Ruip Brigitta  Erkel
III. Gyimóti Anna  Gyurátz

3. és 4. osztályosok
I. Szabó Anett  Erkel
II. Mágocsi Barbara  Weöres
III. Cseke Patrik  Weöres

Felső tagozat

5. és 6. osztályosok
I. Tegyi Nóra  Weöres
II. Mezőfi Gréta  Tarczy
III. Gombás Martin  Weöres

7. és 8. osztályosok
I. Kömöcsi Tamás  Weöres
II. Máté Ferenc  Tarczy
III. Tóth Dávid  Weöres

forrás: papa-ma.hu

Vissza az eredeti megjelenésre