A polgármester válaszolt – Áldozó Tamás volt a Kiliáni beszélgetések áprilisi vendége

– Polgármesterként felértem a közéleti tevékenységem csúcsára. Innentől kezdve már „csak” jó polgármester szeretnék lenni – fogalmazott Áldozó Tamás polgármester a Kiliáni beszélgetések áprilisi alkalmán a Szent József kápolna és közösségi házban szerda délután.Az előző hónapban Tóth Kálmán, a Hagyományok Hegye Egyesület elnöke volt a rendezvénysorozat aktuális vendége, aki a következő alkalomra egykori tanítványát, Áldozó Tamást ajánlotta Huszár Hajnal moderátor beszélgetőpartneréül.
A város első emberétől megtudtuk, örömmel tett eleget a meghívásnak, ugyanis szívesen vesz részt ilyen kötetlen beszélgetéseken. – Amikor polgármesterként, közéleti szereplőként kell a nyilvánosság elé állnom, annak megvannak a maga szabályai, amik feszesebbé teszik a kommunikációt. Ezt várja el a befogadó is. Az ilyen szabadabb, oldott hangulatú beszélgetéseken ezek a szabályok másképpen értelmezhetőek, fellazulnak, így számos olyan kérdés előkerülhet, amire például egy csatornázásról vagy intézmény-racionalizálásról szóló diskurzus során nem lenne lehetőség – jegyezte meg a városvezető.
A könnyed hangulatú alkalmon Áldozó Tamás őszintén mesélt életéről, amelynek során többek között gyermekkora, diákévei, irodalomszeretete, a történelem iránti érdeklődése, politikai szárnypróbálgatásai, közéleti szerepvállalása és városvezetőként töltött eseménydús évei, valamint hobbijai is szóba kerültek. Elhangzott, az akkoriban a mai református gimnázium épületében működő Petőfi Sándor Gimnázium tanulójaként a nagy múltú református kollégium szellemi örökségének ápolójaként tekintett magára, de emellett néhány diákcsínyt is bevallott a hallgatóságnak. Mint mondta, tanulmányait sokáig folytatta, aminek eredményeképpen rengeteg ismeretségre, kapcsolatra tett szert.
Áldozó Tamás politikai szerepvállalásával kapcsolatban felidézte a rendszerváltás körüli esztendőket, és büszkén mesélt a dr. Kovács Zoltánnal való közös munkáról, illetve a 2005-ben kiérdemelt Az év alpolgármestere kitüntető címről. Jelenleg azon munkálkodik, hogy minél jobb polgármestere legyen Pápa városának.

forrás: papa-ma.hu

Vissza az eredeti megjelenésre