Népzene, svéd dallamok - Esős Borcsütörtök

Az égiek sajnos nem voltak kegyesek a szervezőkhöz a Pápai Cicege-és Bornapok második napján, borcsütörtökön. Az est nyitásaként a Sindő Népzenekar húzta a talpalávalót. Az Allegro Művészeti Alapiskola tanulói, valamint két vendégművész és a vezetőjük játszottak. Elsősorban magyar népzenét hoztak a bornapokra a nagy Magyarország területéről. 

Kovács Gyöngyi, a csoport vezetője elmondta, a magyar emberek mindig énekeltek, mulattak, ezért itt van a helye a zenekaruknak a bornapok programjában  Ezt követően a svéd Cecilia Lundberg kápráztatta el gyönyörű hangjával a pápaiakat, közkedvelt slágereket énekelve. Pintér József pápai lakos családjával látogatott ki a bornapokra. A mosolygós apuka elmondása szerint nagyon jó helyszín a megújuló Fő tér a bornapok programjához. Remélik, holnapra jobb idő lesz, hiszen szeretnének a Hooligans koncerten részt venni, egy-két finom cicegét megkóstolni, valamint egy pohár bort meginni.
Az esős, hűvös és szeles időjárás miatt Borsits Barbara, a Pint of Blues és a Sounders Group zenekar koncertje elmaradt. 
Borpénteken 16 órától várnak minden érdeklődőt a térre, amikor is a Vadvirág Néptáncegyüttes, Németh Dénes és zenekara, Berecz István és zenekara, a Fitos Dezső Társulat, Berecz András és a Hooligans lép majd színpadra.

Vissza az eredeti megjelenésre