Kész az öt új gyalogátkelőhely

A hétvégén elkészültek a kivitelezők az öt új zebrával, melynek elkészítésére a város önkormányzata adott megrendelést. A képviselő-testület áprilisban döntött a megváltozott közlekedési viszonyokhoz igazodó új gyalogátkelőhelyek létesítéséről. 

Az építéssel kialakítható zebrákat az elmúlt hetekben építette meg a kivitelező, a táblák kihelyezésével és a fehér sávok felfestésével pedig a hétvégén végeztek. 

 

Több olyan közlekedési pont van a városban, ahol régóta indokolt a gyalogátkelőhely kialakítása és a városban zajló fejlesztések is szükségessé tették az új átkelőhelyek létesítését – indokolta a polgármester a fejlesztést.
-A Celli úton például a bevásárlóközpontok terjeszkedése tette indokolttá, a Dózsa György úton a bölcsőde felújítás miatt volt szükséges, a Szabadság utcánál a piaci napok nagy gyalogosforgalma miatt alakíttattuk ki az átkelőt, az Erkel utcán pedig régóta akut probléma volt a gyalogosok biztonságos közlekedésének biztosítása. A gyalogátkelők helyének meghatározásakor figyelembe vettük a gyalogos közlekedés irányát, gépjármű forgalmat és azt is, hogy az előírásoknak megfelelő zebra kialakítható-e az adott helyen – mondta.
Az öt zebra közül kettő esetében építési munkát is igényelt az akadálymentesített zebra kialakítása, három átkelőhelynél pedig a táblák kihelyezésével, az útburkolati jelek felfestésével és a közvilágítás ellenőrzésével létesülhettek az átkelők. A Celli út végén a bevásárló központok közötti főúton, az Erkel utcán a lakótelep felőli oldalon, a Szabadág utcán, valamint a Vasvári utca-Dózsa utca-Tókert utca kereszteződésében kialakított két új gyalogátkelőhelynél fokozott óvatosság szükségeltetik a gépjárművezetőktől. 

Vissza az eredeti megjelenésre