Ismét látogatható a zsinagóga

Bár a plakátok szerint április 16-án nyitja meg újra kapuit a zsinagóga a látogatók és emlékezők előtt, ettől a hétvégétől az érdeklődők már megtekinthetik az Elfeledett szomszédaink című kiállítást. Az üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ugyanis telefonos bejelentkezésre már mától biztosítja az egyedülálló tárlat megtekintésének lehetőségét. 

Boros Katalin ügyvezető arról tájékoztatta hírportálunkat, a zsinagóga ajtajára kifüggesztett telefonszám hívásával munkatársai néhány perc múlva a helyszínre érkeznek, hogy megmutassák az érdeklődőknek a kiállítást.
-Ezen a hosszú hétvégén 10 és 18 óra között biztosítjuk a látogatóknak a tárlat megtekintését. Az épületen elhelyezett táblán megadtuk, hogy melyik nap melyik telefonszámon érhetők el munkatársaink, őket felhívva pár perc múlva kinyitjuk a zsinagógát. A hétvégét követően naponta 9-től 13 óráig szintén telefonos bejelentkezés alapján tudjuk megmutatni a kiállítást, egészen április 14-ig. Az április 16-ai nyitást az időjárás miatt választottuk, ugyanis az épületben egyelőre nagyon hideg van. Április közepétől azonban már a kastélyhoz hasonlóan keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között nyitva lesz a zsinagóga.
A kiállítás az idei évre kissé megújult, a tárlat azoknak a pápaiaknak is emléket állít, akik a második világháború idején segítséget nyújtottak pápai zsidó polgártársaiknak, újabb dokumentumok láthatók a zsinagóga tervezőjéről és a közeljövőben új tablókkal is bővül a bemutatott anyag.
A pápai zsidó családok életét bemutató különleges kiállítás tavaly több ezer látogatót vonzott a zsinagógába, az üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. idén is hasonló érdeklődésre számít és tervezi, hogy a kedvezményt nyújtó bon rendszerbe is bekapcsolják a kiállítóhelyet. 
Bejelentkezés és információ: Simon Zsolt, 06-20-993-4853

forrás: papa-ma.hu

Vissza az eredeti megjelenésre