Ismét Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság Pápán

Az Aranycsapat Alapítvány 2013-ban 10. alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság nagypályás labdarúgótornáját magyar tannyelvű alap-és középiskolák részére.

Június 24. és június 30. között ismét Pápa ad otthont a torna egyik elődöntőjének, melyen idén Székelyudvarhely, Dunaszerdahely, Nyárádszereda valamint Ógyalla lép pályára a PGSZKI tagintézményének sportpályáján.

 

 A csapatok ma érkeztek meg városunkba, és miután elfoglalták helyüket és megvacsoráztak, ökumenikus istentiszteleten vettek részt a Szent József Kápolnában. Az istentisztelet után Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke köszöntötte a játékosokat, edzőket és kísérőiket.
- Ezzel a tornával szeretnénk a nemzeti együvé tartozás érzésünket kihangsúlyozni – mondta el a volt válogatott labdarúgó. Azt szeretném, hogy mindenki számára világos legyen, hogy mi kárpátaljaiak, délvidékiek, felvidékiek, magyarok egyazon nemzet tagjai vagyunk, és határok felett egyesítjük erőinket. Idén Felvidékről Ógyalla az új résztvevő, ők Dunaszerdahely mögött a második helyet szerezték meg a selejtezőn, ezért lehetnek itt. Pápa mellett Jászberényben, Csongrádon és Miskolcon rendeznek mérkőzéseket, a döntőt a Puskás Ferenc Stadionban június 30-án rendezik. 
A torna holnap reggel 8 órakor a Székelyudvarhely – Dunaszerdahely meccsel kezdődik, 10 órától pedig Nyárádszereda Ógyallával mérkőzik meg.

Vissza az eredeti megjelenésre