Háziorvos vendégeskedett a Kiliáni beszélgetéseken

Dr. Lőrincz Dániel háziorvos volt a Kiliáni beszélgetések májusi vendége a Szent József-kápolna és közösségi házban ma késő délután. A nyáron szünetelő rendezvénysorozat szezonzáró alkalmára – a kialakult hagyományhoz híven – az előző vendég, Áldozó Tamás polgármester jelölte ki Huszár Hajnal moderátor aktuális beszélgetőpartnerét, aki immár két évtizede praktizál háziorvosként az egykori Kilián György-lakótelepen.Dr. Lőrincz Dániel a kötetlen, jó hangulatú összejövetelen beszélt többek között életútjáról, családjáról, hivatástudatáról. Feleségével és két fiával közösen 1990-ben települt át Erdélyből Magyarországra. Három évet dolgozott a pápai kórházban, majd a Kilián-lakótelep doktora lett.
– Az akkori nehéz társadalmi helyzetben nem láttuk biztosítottnak a gyerekeink jövőjét Romániában. Ahogy mondani szokták, nemzetiségre való tekintet nélkül mindenki menekült valamerre az országból, mi pedig Magyarországra tartottunk – idézte fel a 23 évvel ezelőtti történéseket a háziorvos. Mint mondta, Pápán semmiféle negatív élmény sem érte a családját, az itteni közösségbe való beilleszkedésük gyorsan és zökkenőmentesen zajlott.
Dr. Lőrincz Dánieltől megtudtuk, nagyapja hadifogoly volt Szibériában, ahol egy orosz doktornő hatására megfogadta, ha hazatér, saját maga is orvos lesz. Ez a fogadalom aztán olyannyira jól sikerült, hogy jelenleg tíz orvos tevékenykedik a Lőrincz-családban.
– A Kilián-lakótelep orvosi rendelőjében nagyon jó szakmai feltételek fogadtak. Egy modern, felújított, remekül felszerelt rendelőben praktizálhatok, de persze sokat köszönhetek két ügyes asszisztensem munkájának is. Örömmel mondhatom, sok barátot szereztem Pápán, és kiváló légkörben végezhetem a munkámat – fogalmazott dr. Lőrincz Dániel.

A Kiliáni beszélgetések a nyári szünetet követően szeptemberben folytatódik. 

Vissza az eredeti megjelenésre