Gyertyafényes Advent: Meggyújtották az első gyertyát

A katolikus egyházközösség közreműködésével indult a Gyertyafényes Advent rendezvénysorozata. Az ünnepre hangolódás jegyében a Szent István vértanúról elnevezett kórus hangversenye várta adventi készületre az érdeklődőket. A Nagytemplomban tartott programon dr. Mail József apát-plébános köszöntötte a híveket, majd változatos, adventre hangoló kórusmuzsika töltötte be a templom meghitt csendjét.

Az első gyertyafény mellett különleges zenei élményben részesültek az érdeklődők. A gregorián dallamoktól a különleges kórusműveken át egészen a barokk zeneszerzők alkotásaiig, változatos dalokkal hangolta ünnepre a kórus a megjelenteket. De nemcsak az énekek, hanem az elhangzott versek is elcsendesedésre biztatták a közönséget. Elmélkedések és versek hangzottak el Túrmezei Erzsébettől, Dsida Jenőtől és Ölbei Iréntől. A műsorban közreműködött Eisenbeck Ágota és tanítványa Vízer Dávid, akik szólóban és duettben is elkápráztatták a megjelenteket. 
Édes Lászlóné kórusvezető elmondta, műsorukkal is szeretnék közvetíteni advent üzenetét, amely nem más, minthogy ez az időszak a nyugalom és a béke ünnepe. Az adventi készület a szeretet és az öröm fontosságára hívja fel a figyelmet. 

A Pápa Város Önkormányzata és a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ közös szervezésével megvalósuló Gyertyafényes Advent első vasárnapján a Szent Anna Kórus, a Szent István Római Katolikus Általános Iskola diákjai és a Szent Cecília Énekkar adott műsort a Fő téren felállított faházak tövében. A térnek a pápaiak által birtokba vett része karácsonyi hangulatban pompázik. Fényfüzér világít a város karácsonyfáján, nyitva áll a betlehem az elcsendesedni vágyók előtt, forralt bor illata tölti be a teret, és az adventi koszorú is várja már, hogy hétről hétre fellobbanjon egy-egy gyertyájának fénye a történelmi egyházak képviselői által.
A programsorozat esti rendezvényén dr. Mail József apát-plébános osztotta meg adventi gondolatait az egybegyűltekkel. Az apát-plébános örömét fejezte ki azért, hogy a pápaiak most birtokba vehetik a Fő teret, majd a karácsonyhoz szorosan hozzátartozó jelképek történetéről beszélt közönségének. Mail József megáldotta a Fő téren elhelyezett betlehemet, majd meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját. 

A Gyertyafényes Advent december hatodikán folytatódik. Mikulás-nap alkalmából különleges csokoládébemutató várja a kicsiket és nagyokat a volt pártházban, míg december 8-án, 17 órakor Szulák Andrea karácsonyi műsora lesz hallható a színpadon. Ezenkívül természetesen számos amatőr művészeti csoport és oktatási intézmény adventi műsora várja a Fő térre látogatókat.

További folyamatos információk a facebookon (kattintson az alábbi képre):

(forrás: papa-ma.hu)

Címkék: 
Vissza az eredeti megjelenésre