Európa hírű puszta ötös az expón

Különleges és egyedülálló produkció színesítette a XIX. Pápai Agrárexpo programját szombaton és vasárnap, az Európa hírű puszta ötös lovasbemutatót csodálhatták meg az érdeklődők a rendezvénytéren. A rendkívül látványos, szemet és lelket melengető műsorszámra megtelt a mobil lelátó és a kordonok körül is tömegek sorakoztak.

A puszta ötös lovasbemutató ötlete egy Fantázia című rézkarc alapján született meg, melyet Ludwig Koch német származású festő készített, s melyet aztán valósággá álmodtak ügyes lovasok, így a Kisdémpusztán működő Fríz tenyészet tulajdonosa és lovásza.
A bemutatón öt gyönyörű holland fríz fajtájú ló vett részt, hárman elől, ketten hátul, s e két utóbbi farán egyensúlyozott nagy gyakorlottsággal hajtójuk, Kisjuhász Ferenc. Az ismert dallamokra, meghatározott koreográfia szerint ügető vagy épp vágtázó gyönyörű lovak, egymással szinkronban lévő mozgásuk, és a lélegzetelállító magabiztosággal hajtó lovas néma ámulatba ejtette a közönséget, és szinte csak a bemutató végén mert tapsolni a népes nézősereg. Akkor viszont felzúgott a vastaps, a különleges produkció elismeréseként.

Kisjuhász Ferenc, kiskunsági születésű, beszédjén ma is érződik szülőföldje tájszólása. Mint mesélte, lovak között nőtt fel, édesapjának is voltak lovai, mellette vált csikóssá, aztán később puszta ötös hajtóvá. Először 18 éves korában hajtott íly módon egyszerre öt lovat.
-Rengeteg munka van ebben a bemutatóban, hiszen az öt lónak együtt kell dolgoznia, egyszerre kell fordulniuk, a két hátsónak követnie kell az elsőket, ugyanakkor minden lónak megvan a maga természete, akarata, egyénisége. Szóval nagyon sok gyakorlás van emögött, annak ellenére, hogy a fríz fajtájú lovak jól tanítható állatok és az első program egy hónap alatt összeállt. Ezt Hollandiában adtuk elő hétezer ember előtt - idézte fel a kezdeteket Kisjuhász Ferenc.
Az öt ló közül négy egyidős – kilenc évesek – és apáról testvérek, név szerint pedig Picasso, Pierre, Pompás és Pillangó, Matador, az ötödik ló pedig tizenkét éves és nagyon összeszokott csapatot alkotnak.
-Ismerni kell a lovakat, hiszen nekik is vannak rossz napjaik és nekem mindig egy lépéssel előrébb kell gondolkodnom, mint ahogy ők teszik. A ló jó látással van, tudni kell, melyik mitől ijed meg és ezeket a helyzeteket ki kell küszöbölni. A bemutató 8-10 perc, de kemény odafigyelést igényel, és előre le kell tudni zongorázni, hogy milyen tényezők okozhatnak problémát a bemutató során.

A puszta ötös vasárnapi bemutatója az Agrárexpón az ezerötszázadik előadás volt, Kisjuhász Ferenc pedig ezen a napon ünnepelte 40. születésnapját. A kettős jubileum alkalmából a népes közönség vastapssal köszönt el tőle, kollégái pedig pezsgővel és virággal köszöntötték a hajtót.

Vissza az eredeti megjelenésre