22. Pápai Játékfesztivál - június 14-17.

Június 14. és 17. között 60 szórakoztató, játékos és interaktív programot kínált 15 helyszínen az idei, 22. Pápai Játékfesztivál. A fesztivál alapkoncepciója ugyanaz volt mint kezdetben: értékes kikapcsolódás, interaktív játék minden korosztály számára. Ezen felül a rendezvény számos kiállítással várta a látogatókat: volt jubileumi bélyegkiállítás, tárlat nyílt óvodások alkotásaiból, versenyre és kiállításra várta az érdeklődőket a Sámán Makett Klub és kiemelt figyelem irányult a '70-'80-as évek játékaira a Somogyi Galériában.
A rendezvényen nagy hangsúlyt kaptak a gyermekprogramok. A gyerekeket idén is várta Aprajafalva, ahol a közlekedési játszótértől kezdve a fizika csodáin át, egészen a kézműves foglalkozásokig és a mutatványos játszóházig, a legkülönfélébb lehetőségek közül választhattak a látogatók.
Újdonság volt a Játékfesztiválon, hogy az ügyes kezű érdeklődők segítségével, a Mi világunk program keretében elkészült egy ún. fesztiválalkotás és újszerű programelem volt a csütörtöki 3D-s filmbemutató is.
A rendezvény programjainak összeállításánál különös figyelmet fordítottak a fiatalok igényeire. Az egyik közösségi oldalon szavazásra bocsájtották a pénteki nyitókoncert fellépőjének kiválasztását. A szavazás eredményeképpen június 15-én, pénteken, a megnyitó után a Punanny Massif zenekarnak tapsolhatott a közönség.
A megnyitóünnepség a Pápai Fúvósok Egyesülete térzenéje után fesztiválmenettel kezdődött, a menet a Bajvívó térről indult, majd a Szabadtéri színpadon a Dumaszínház művészei, Dombóvári István és Kormos Anett várták a résztvevőket. A hétvégi játékfesztivált dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő nyitotta meg.
Szombat este az egyik tehetségkutató műsorból ismert Strokes ütőegyüttes és az Appril Projekt modern tánc együttes várta a látogatókat, míg vasárnap a zárókoncerten a Beatrice rajongói énekelhették a népszerű slágereket.
A Játékfesztivál 21 éve kiemelt programja a szombati Miniolimpia. A sporttalálkozón Pápa 4 külföldi testvérvárosa, Kovászna, Losonc, Kampen és Leinefeldei vettek részt.
A tavaly első ízben megrendezett Kistérségi nap sikerén felbuzdulva idén is volt főzőverseny és bemutatkoztak a vidéki amatőr művészeti csoportok is.
A hétvége egyébként több más izgalmas eseményt is tartogatott: szombaton volt a Múzeumok éjszakája, június 16-án tartották Pápa Város Napját és néhány egyházi programon is részt vehettek az érdeklődők.
A Győry-gyűjtemény a Kékfestő Múzeumban várta a látogatókat mind a Játékfesztivál, mind pedig a Múzeumok éjszakája keretében.

(A Pápa-Ma.hu írása alapján.)

Vissza az eredeti megjelenésre