Várkertfürdő

Újabb fejlesztések a Várkertfürdőben

Az év elején indultak meg azok a kisebb fejlesztések a Várkertfürdőben, melyek a magasabb minőségű szolgáltatások nyújtását és a komfortosabb körülmények kialakítását célozzák. Ennek a fejlesztéssorozatnak az első lépése volt az uszodai szauna bővítése és felújítása, majd az uszodai belső közlekedési útvonalak átalakítása. Jelenleg két helyen is zajlik a munka: a konditeremben és a fallabda pályán.

Áldozó Tamás polgármester a Várkertfürdő uszodájának átmeneti bezárásáról

A város képviselő-testülete legutóbbi ülésén foglalkozott a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. működésével, a testület zárt ülésén is tárgyalta a Várkertfürdő pénzügyi nehézségeit és már akkor szóba került az uszodai szolgáltatás két hónapos szüneteltetése. Az erről szóló hírek már akkor nagy vihart kavartak a pápaiak között, amikor pedig Kovács Antal, a zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy az uszoda október 28. és december 20. között nem üzemel, megbolydult a város. Az okokról, megoldási lehetőségekről Áldozó Tamás polgármester nyilatkozott a Pápa Városi Televízió szerdai magazinműsorában.  

10 éves a Várkertfürdő

Kellemetlen, szomorkás időre virradt a szombat reggel, ám a Várkertfürdő munkatársait nem lepte meg, hogy születésnapi programjukat nem fogadták kegyeikbe az égiek, hiszen miért éppen a tízedik születésnapon lett volna igazán jó idő, ha már az elmúlt kilenc alkalomból hétszer nem kedvezett igazán az időjárás a strandra tervezett programoknak. 

Tíz éves a Várkertfürdő

Pontosan tíz esztendővel ezelőtt, 2003. augusztus 8-án nyitotta meg a pápaiak és környékbeliek hatalmas érdeklődése mellett kapuit a Várkertfürdő. Akkor a strandot és az uszodát vehették birtokba a fürdőzni vágyó vendégek, október végén pedig a termálfürdőt is átadták. Az augusztusi fürdőnyitó ünnepségen kétezren próbálták ki a város legújabb létesítményét, az avató ceremónián részt vett Matolcsy György, aki 2000-2002 között az Orbán-kormány gazdasági minisztere volt és Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszter. A köszöntő szavakat követően dr. Kovács Zoltán akkori polgármestert és Kovács Antalt, a fürdő vezetőjét kollégái egy jól irányzott mozdulattal öltönyöstül lökték a strand élménymedencéjébe, őket pedig Gyurcsány Ferenc követte ugyancsak ruhástul, de önszántából. 

Feliratkozás Várkertfürdő csatornájára
Vissza az eredeti megjelenésre